• 1. nap

    Budapest – Maszkat

    Elutazás Budapestről a délutáni órákban. Dohai átszállást követően érkezés este, majd transzfer a szállodába. Szállás Maszkatban.

  • 2. nap

    Maszkat

    Délelőtt városnézés Omán fővárosában, MASZKAT-ban. Látogatás a Kábúsz Szultán Mecset gazdagon díszített, látványos épületkomplexumában (a közel-kelet egyik legnagyobb mecsete), valamint a Bait Al Zubair múzeumban (Omán történelmét mutatja be). Továbbá érintjük az Al Jalali és Al Mirani erődöket, a szultáni palotát, majd séta a festői szépségű óvárosban, vásárlási lehetőség a nagy bazárban. Délután szabadidő. Szállás Maszkatban.

  • 3. nap

    Maszkat – Bimmah víznyelő – Sur

    Reggeli után elhagyván Maszkatot, utazás egy csodálatos panorámaúton Sur felé, a part mentén. Útközben rövid pihenő a lenyűgöző szépségű BIMMAH VÍZNYELŐ-nél, melynek türkizkék vizében meg is mártózhatunk. A következő megállónk WADI TIWI frissítő oázisa. Továbbutazván fotószünet Bibi Mariam síremlékénél. Érkezés délután SUR-ba, a halászok kikötővárosába. Sur városa az Ománi-öböl és az Arab-tenger találkozásánál fekszik. A városnézés során látogatás a tradicionális „Dhow hajógyárban”, ahol a mai napig fából, kézzel építik a bárkákat. Rövid pihenés után, késő este egy igazán különleges élményben lehet részünk. Ellátogatunk a Ras Al Jinz partszakaszra, ahol kis csoportokban figyelhetjük meg a zöld teknősök fészkeit. Szállás Surban.

  • 4. nap

    Sur – Wadi Bani Khalid – Wahiba Sands – Nizwa

    Reggelit követően irány a sivatag. A Wadi Bani Khalid, Omán legnagyobb völgye, egy meseszép oázis, kristálytiszta, türkizkék tavacskákkal, melyekben fürdésre is lehetőségünk lesz. A felfrissülés után folytatjuk utunkat a végtelen sivatagban, ahol az izgalmas vörös-fehér homokú sivatagi dűnék meghódítása után betérünk egy beduin család sivatagi táborába. Itt tevegelésre is lesz lehetőségünk. Továbbutazás Nizwa felé, szállás.

  • 5. nap

    Nizwa – Bahla – Jabrin – Birkat al Mauz – Maszkat

    A napot városnézéssel kezdjük NIZWÁ-ban, Omán kulturális fővárosában. Látogatás a város impozáns erődjében, valamint tradicionális piacát is felkeressük. Továbbutazás az UNESCO Világörökséghez tartozó BAHLA és JABRIN városokba. BAHLA az egyik legrégibb település Ománban, amely a XII. században fővárosa volt a régiónak. JABRIN-ban található az ország egyik legszebb kastélya, ami a XVII. században épült és fafaragásai, fafestményei tették híressé. Továbbutazás a Jebel Akhdar hegység lábánál fekvő BIRKAT AL MAUZ-ba, az elhagyatott városba. Az egykori település különlegessége a régi, kiterjedt „falaj-rendszer”, vagyis az öntözőrendszer, melynek egy része felkerült a Világörökség listára. Visszautazás Maszkatba, szállás.

  • 6. nap

    Maszkat

    Egész napos szabadprogram Omán fővárosában. Pihenés a szállodában, strandolás a tengerparton, vagy vásárlás, a város további felfedezése. Vacsora és szállás Maszkatban.

  • 7. nap

    Maszkat – Budapest

    Kora reggeli órákban búcsút veszünk az Arábiai-félsziget gyöngyszemétől, és irány a repülőtér. Hazautazás dohai átszállással, érkezés Budapestre a délelőtti órákban.

Időpont: 2017.03.10 - 16.

Utazás: Budapest – Maszkat – Budapest útvonalon menetrend szerinti repülőjárattal dohai átszállással, a körutazáson légkondicionált autóbusszal.

Elhelyezés: középkategóriás szállodák 2 ágyas, zuhanyzós / WC-s szobáiban

Ellátás: félpanzió (reggeli és ebéd a 2. nap reggelitől, a 6. napon pedig vacsora)

  • Részvételi díj: 389.000,- Ft
  • Repülőtéri illeték: kb. 125.000,- Ft (Az indulásig változhat!)
  • Egyágyas felár: 90.500,- Ft
  • A részvételi díj a belépőjegyek árát és a BBP utasbiztosítást is tartalmazza!
  • Kedvezményes csoportos útlemondási biztosítás díja: 1,5 %.

Vízumdíj:

  • Omán: kb. 15,- USD (utazás előtt, irodánkban fizetendő)
  • Ügyintézési díj: 3.500,- Ft
  • Szervízdíj / borravaló a helyi buszvezetők, idegenvezető részére: 50,- USD

UNESCO Világörökség:

  • Omán: Bahla erőd, „Falaj” öntözőrendszer