• 1. nap

    Budapest – Mannheim környéke (kb.950 km)

    Kora reggel elutazás Ausztrián keresztül Mannheim környékére pihenőkkel. Szállás.

  • 2. nap

    Hemsbach – Köln – Landal üdülőtelep (kb. 600 km)

    Reggeli után utazás a Rajna folyón átkelve, a folyóval párhuzamosan haladva autópályán Köln/Bonn repülőterére. Itt csatlakoznak a repülős utasok, majd együtt rövid időre behajtunk a Rajna parti városba, KÖLN-be. Látogatás a Világörökség listára is felkerült Kölni Dómban. Rövid szabadidő után továbbutazás Hollandiába. Késődélután érkezés az üdülőtelepre, szálláshelyek elfoglalása. Felfrissülés, fürdési lehetőség az élményfürdőben. Szállás.

  • 3. nap

    Amszterdam (kb. 200 km

    Egész napos kirándulás AMSZTERDAM-ba, amely hangulatos utcái, szép látképe, vendégszerető éttermei és kiskocsmái révén rendkívül népszerű a helyiek és természetesen az idelátogató turisták körében is. Ismerkedés a sokszor „meglepetések” városaként is említett településsel, hajókirándulás a grachtokon. Látogatás a 10 éves felújítás után elkészült Rijks Múzeumban, amelynek legismertebb kincse, Rembrandt ún. Éjjeli őrjárat című alkotása. A Királyi Palota megtekintése is terveink között szerepel, bár a nyitva tartása nem garantálható. Természetesen egy gyémántcsiszoló műhely felkeresése is része a programunknak.

  • 4. nap

    Aalsmeer – Volendam – Marken (kb. 280 km)

    AALSMEER a világ legnagyobb virágárveréséről vált híressé. Látogatás Hollandia leghíresebb kertjében, KEUKENHOF-ban. Itt a fantasztikus tulipán show szerepel programunkban, ahol Hollandia legjobb kertészei versengenek minden évben szebbnél szebb kreációikkal a stílszerűen elnevezett „Európa tavasza” kiállításon. Délután kirándulás VOLENDAM és MARKEN népművészeti halászfalvakba. Szállás.

  • 5. nap

    Rotterdam – Delft – Hága (kb. 300 km)

    Reggeli után utazás Hollandia második legnagyobb településére és a világ hajdani legnagyobb kikötővárosába, ROTTERDAM-ba („Európa-árboc”, panoráma kilátás a kikötőre). DELFT ugyan kisváros, de sokak véleménye szerint szépsége és történelme felülmúlja a két nagy szomszéd települését, azaz Rotterdamét és Hágáét! Rövid pihenő a város központjában. Délután irány a főváros! HÁGA a többi holland várossal ellentétben nem a tengernek vagy a kereskedelemnek köszönheti létezését, hanem közigazgatási központ, és a kormány székhelyeként ismertette el magát. Városnézés: Binnenhof (azaz a parlament), Békepalota, Madurodam (mini Hollandia) stb. Szállás.

  • 6. nap

    Alkmaar – Schermeerland – Mannheim környéke (kb. 550 km)

    Délelőtt részvétel a híres ALKMAAR-i sajtpiacon, ahova hagyományosan szinte a világ minden tájáról érkeznek turisták. SCHERMEERLAND a szélmalmok vidéke. Egy malomba betekintve mi is megnézhetjük, hogyan éltek régen a szorgos hollandok. Aki szeretne gyorsan hazatérni, ezen a napon hazarepülhet Eindhovenből. Érkezés az esti órákban. Akinek nem sietős, utazás autóbusszal Németországba. Szállás Mannheim környékén.

  • 7. nap

    Mannheim környéke– Budapest (kb. 950 km)

    Reggeli után hazautazás rövid pihenőkkel. Érkezés Budapestre az esti órákban.

Időpont: 2017. április 9 – 15. (április 9 – 14. vagy április 10 –14.)

Utazás: légkondicionált autóbusszal. Fakultatív utazás repülővel Bp. – Köln/Bonn útvonalon, illetve hazaútban Eindhoven – Bp. útvonalon menetrendszerinti járatokkal.

Elhelyezés: nemzeti park közvetlen közelében, az idilli természeti környezetben található LANDAL GREENPARKS üdülőtelepen. A kiválóan felszerelt, összkomfortos nyaralóházak egy, két vagy három hálószobásak (a hálószobák 2 ágyasak), zuhanyozó, külön WC, amerikai konyha (mikró sütővel ellátva), nappaliban színes TV és még saját kis kertkapcsolattal is rendelkeznek. A kedves kis „bungalók” a holland érintetlen vidék szabadságát és a modern épített környezet harmonikus egységét képviselik! Az üdülőtelep különféle egyéb szolgáltatásokkal – étterem, bisztró, élelmiszerüzlet – rendelkezik, ezeken kívül még sportlehetőségek is a vendégek kényelmét szolgálják. Ilyen a fedett melegvizes élményfürdő, ahol jól esik a felfrissülés az egész napos programok után. A tranzitszállásokon 2 ágyas, zuh. / WC-s szállodai szobákban.

Ellátás: a tranzitszállásokon reggeli (fakultatív vacsora), Hollandiában önellátás. Lehetőség étkezésre az üdülőtelep büféjében vagy éttermében.

Részvételi díjak, 2017. április 9 - 15:

  • Részvételi díj: 119.900,- Ft (végig autóbusszal)
  • Félpanziós felár a tranzitszállásokon (2 vacsora): 10.000,- Ft
  • Egyágyas felár (4 fős apartman egyik hálószobájában egyedül és a tranzitszállásokon): 31.500,- Ft

Részvételi díjak, 2017. április 9 - 14:

  • Részvételi díj: 129.900,- Ft (visszaút repülővel)
  • Repülőtéri illetékek, adók és csomagdíj: kb. 26.000,- Ft (Az indulásig változhat!)
  • Félpanziós felár a tranzitszálláso (1 vacsora): 5.000,- Ft
  • Egyágyas felár (4 fős apartman egyik hálószobájában egyedül és a tranzitszálláson): 26.900,- Ft

Részvételi díjak, 2017. április 10 - 14:

  • Részvételi díj: 139.900,- Ft (oda-vissza repülővel)
  • Repülőtéri illeték, adók és csomagdíj: kb. 49.000,- Ft (Az indulásig változhat!)
  • Egyágyas felár (4 fős apartman egyik hálószobájában egyedül): 22.500,- Ft

Szállás felárak:

  • 4 fős apartmant 2 + 1 fő veszi igénybe, a felár: 7.500,- Ft/fő
  • 2 fős apartman felára: 22.500,- Ft/fő

Családi kedvezmény:

  • 6 fős apartmant 5 fő (2+2+1) veszi igénybe, a kedvezmény: - 5.000,- Ft/fő
  • 6 fős apartmant 6 fő (2+2+2) veszi igénybe, a kedvezmény: - 8.000,- Ft/fő

A részvételi díj a belépőjegyek, a hajójegy és a fülhallgató árát (kb. 95,- €) nem foglalja magában.

Kedvezményes csoportos útlemondási biztosítás: 1,5 %

A BBP utasbiztosítást a részvételi díj tartalmazza!

UNESCO Világörökségek:

  • Amszterdam védművonala
  • Kölni Székesegyház

A változtatás jogát fenntartjuk!