Németország

Köln

Köln Németország egyik legsokszínűbb városa. Világszerte híres kéttornyú katedrálisáról, a kölni vízről (Eau de Cologne) és romantikus, ,rajnai panorámájáról.

 

Aki Kölnbe látogat, biztos lehet benne, hogy nem fog unatkozni: építészeti remekművek (Kölni Dóm, Városháza, Köln Aréna), színházak, sétányok és bevásárlóutcák sora várja a látogatókat.

 

Esténként érdemes beülni az Óváros egyik sörözőjébe és egy hagyományos kölni sör, a Kölsch mellett tovább gazdagítani a napközben szerzett élményeket.

Bajorország


A csodálatos Bajorországba hívjuk most Önöket, ahol a dús legelőkön kóborló tekintet meg-megakad az Alpok fejedelmi hegycsúcsain. Gyönyörű középhegységek, sűrű erdők és napsütötte borvidékek várják az idelátogatókat! A kristálytiszta vizű tavaknak senki nem tud ellenállni. A testet és lelket pihentető üdülés során megérthetik, hogy milyen a teljes kikapcsolódás. Esténként, a kimerítő gyaloglás vagy biciklitúra után, a gesztenyefák árnyékában elfogyaszott sör még jobban esik majd, mint máskor! Akár tradicionális sörkertről, vidám borünnepről vagy nívós, sokszínű kulturális programról legyen is szó, mindenhol a híres bajor kedvesség és vidámság fogadja majd Önöket!
A bajor nagyvárosok mellett középkori várak, kis városkák, pompás kastélyok, barokk templomok alkotják a tökéletes díszletet egy népi ünnephez vagy akár az operajátékokhoz. A modern világ és a tradíciók itt összhangban élnek egymás mellett.
A terület sokszínűsége és a rengeteg látnivaló miatt Bajorország az egyik legjelentősebb, nemzetközileg kedvelt üdülőterület!
Látogasson el Ön is Bajorországba - mi örömmel várjuk!

NÜRNBERG - modern nagyváros középkori légkörrel
Nürnberg több mint 950 éves, történelmi városmagja mellett a világváros ma híres kiállításairól és kongresszusairól is, és kedvelt kulturális célpontja az igényes utazóknak. A rendezett óvárosban mindent megtalálhatunk, amire vágyunk: érdekes üzletek, hangulatos kiskocsmák és sörkertek a történelmi falak között. A 2006-os év legnagyobb németországi eseménye itt is méltán a Foci VB lesz, de a császári vár, a nagy templomok, izgalmas terek, a kézműves udvarok, a gazdag múzeumi tárlatok (pl. a Német Nemzeti Múzeum - mely a legnagyobb az országban - a német művészet és kultúra kiemelkedően gazdag tárháza) is komoly vonzerőt jelentenek. Nürnberg mindig kínál érdekes látni- és átélnivalót!

MÜNCHEN - a bajor főváros
Nyitottság és büszkeség, hagyományőrzés, de ugyanakkor modern életérzés is - ezek jellemzik a város légkörét. A város utcáin és parkjaiban változatos jelenetek zajlanak, amelyek az életre csábítanak. A világ legnagyobb sörözője, az Oktoberfest, az Operaház - csak néhány a világhírű várost jellemző fogalmak közül. Hogy valamilyen különleges rendezvény, a városalapítás ünnepe vagy akár egy jó meccs az Allianz Stadionban: mindegy - a helyi naptár minden évszakban csúcsra jár. Isten hozta Münchenben!

ALTMÜHLTAL
Markáns sziklaalakzatok és napsütötte, borókás rétek határozzák meg a Altmühl-völgyi Nemzeti Park arculatát. Festői városkák, várak és kastélyok, csodás templomok és római kori leletek várják a látogatókat. Csónak-, kerékpár- vagy gyalogos túrák, hegymászás vagy érdekes kövületek megfigyelése - a pihenés aktív eltöltésének csak néhány lehetősége a régióban!

TITTING-EMSING
A kedvelt üdülőhely az Altmühl völgyében fekszik. Ideális az aktív pihenést kedvelők számára is számos túraútvonalával valamint nagyon jól kiépített kerékpárút-hálózatával a nyugodt és érintetlen természetben.

BAD KISSINGEN
Németország legismertebb gyógyüdülőhelye egyike Európa legvirágzóbb városainak. Csodálatos, virágos parkok, történelmi épületek, kaszinó, és a 2004-ben megnyílt KissSalis-Therme gyógyfürdő csak néhány kiemelkedő látnivaló, melyet az ismert
gyógyüdülőhely kínál a vendégeknek. Különleges légkör és programok sokfélesége: koncertek, színház, játékterem, gőzhajós kirándulások, túraútvonalak, teniszpályák, strand, sokoldalú sportolási és szabadidős lehetőségek. Ott, ahol egykor a császárok és királyok kúrálták magukat, most Önök is királyi örömökben részesülhetnek!

BAYERISCHER WALD
Üdvözöljük a Bajor-erdő szívében!
"Üdülés a természetben és együtt a természettel!" - ezzel a mottóval csábítja vendégeit a régió. A gyermekek kedvence, a híres
"Kinderland" is a nemzeti parkban található.

LINDBERG
A legmagasabb bajor hegyekkel határolt területen fekszik, a Falkenstein-hegy lábánál. Passau kb. 66 km, Straubing kb. 75 km.

DRACHSELSRIED
Egy szép panorámájú, hegyoldalban fekvő település Bodenmais közelében. Passau kb. 81 km, Regensburg kb. 93 km.

RUHPOLDING
Sportosan és aktívan vagy csak egyszerűen ellazulva, Ruhpolding mindenképpen igazán jó választás egy kellemes nyaraláshoz. A kedves, kis település tiszta levegője kifejezetten ajánlott légzőszervi problémák ellen. Hullámfürdő, kerékpár- és túraútvonalak, teniszpályák, lovaglási lehetőségek, sárkányrepülés és 9-lyukú golfpálya biztosítja a tartalmas, aktív pihenést. Reit im Winkl kb. 25 km, Salzburg kb. 50 km, München kb. 115 km.

INZELL - a Chiemgauer Alpok üdülőparadicsoma.
A városka a bajor Alpokban, Salzburg és Berchtesgaden valamint a Chiemsee között, 700 m-es magasságban fekvő, nyugodt üdülőhely. A napos völgyben, festői hegyvonulatok között húzódó település sokoldalú ajánlataival minden nyaralási igényt kielégít. A Badepark Inzell (a környék kedvelt strandfürdője tágas, szép parkkal), szauna-paradicsom, teniszpályák valamint kerékpár- és gyalogtúra-útvonalak kínálnak családi, fitness- és wellness-programlehetőségeket. Menetrend szerinti autóbusz közlekedik Winklmoosalmba és Rauschbergbe. Salzburg kb. 35 km, Rosenheim kb. 60 km, München kb. 120 km.
 

Frankfurt

Frankfurt am Main Hessen tartomány legnagyobb városa és egyben Németország 5. legnagyobb városa is. Több, mint 660 ezer lakosa van. Az egykori német császári, koronázó város ma fontos pénzügyi, kereskedelmi és kulturális központ. Itt székel az Európai Központi Bank, valamint itt található Európa egyik legnagyobb tőzsdéje, a Frankfurti Értékpapírtőzsde. Frankfurt az Európai Unió egyik leggazdagabb városa. Kölcsönözzön egy kerékpárt, és fedezze fel a Majna partján található számos múzeumot és látnivalót! Ha pedig elfáradt, térjen be egy étterembe, és kóstolja meg a híres frankfurti virslit és almabort!

Düsseldorf

Düsseldorf barátságos, családi hangulatú város, ahol érdemes felhúzni a kényelmes sportcipőnket és gyalogosan nekivágni a megannyi régi és újkori építészeti remeket rejtő utcáknak.
A művészet kedvelőit többek között Németország harmadik legnagyobb Goethe-múzeuma és a Klee-gyűjtemény várja.
A lenyugvó nap fényében fürdőző, Rajna-parti sétányon és a híres, elegáns bevásárlóutcán, a Königsalle-n tett sétát követően pihenje ki magát egy hangulatos sörözőben, és kóstolja meg a kétdecis söröspoharakban felszolgált, világhírű, barna sört, az  Alt -ot!

Hamburg

Hamburg minden vasárnap reggel 5 és fél 9 között nyitva tartó hagyományos halpiaca vonzza magához az éjszakázókat és a korán kelőket egyaránt   ezt senkinek sem szabad kihagynia!

Az Észak-Németország legnagyobb népünnepélyeként számon tartott hamburgi DOM idén nyáron március 23. és április 22. illetve július 27. és augusztus 26. között csábítja a szórakozni vágyókat Heiligengeistfeld-re.

Május 11. és 13. között kerül megrendezésre a kikötő fennállásának 818. születésnapját ünneplő fesztivál, mely számos látnivalót nyújt földön, vízen és levegőben egyaránt.

Július 6-án és 7-én részt vehetnek a Szeretet Fesztiválján és a német slágertörténet legnagyobb felvonulásán, a  SchlagerMove -on, ami Heiligensfeld-től a Spielbuden téren át a Landungsbrücken-ig tart.

Augusztus 30. és szeptember 2. között a Binnenalster mentén művészet, kultúra és szórakozás valamint Nemzetközi Tűzijátékfesztivál vonzza a látogatókat.

Pár szó a sportrendezvényekről: július 27. és 29. között kerül megrendezésre a Hamburgi Kerékpáros Világkupa és amatőr kerékpárverseny, a  Vattenfall Cyclassics . Triatlon Világbajnokság 2007. szeptember 1-én és 2-án.

 

KIRÁNDULÁSOK:

 

Városnézés

Ismerjék meg Hamburgot piros, emeletes buszokon! A napijeggyel az utazást bármikor megszakíthatják, például a kikötőnél, a Landungsbrückennél vagy a főpályaudvarnál.

Indulás naponta 10.00 és 16.00 óra között, félóránként.

Időtartam: kb. 1 óra 35 perc.

A kirándulás 12 éves korig ingyenes.

 

Kikötőtúra

Modern bárkákkal utazhatnak a csatornákon és a kikötőben.

Naponta 11.00 és 16.00 óra között, 30-45 percenként.

Időtartam: kb. 1 óra.

 

Miniatur-Wunderland

Tekintsék meg Észak-Németország leglátogatottabb állandó kiállítását, mely az egész családnak felejthetetlen élmény! Fedezzék fel a világ legnagyobb, egyedülálló modellvasútjának 7 tematikus világát 1.150 m²-en, összesen 12.000 m hosszú síneken, 890 vonattal! A jegy elsőbbségi belépésre jogosít, várakozás nélkül (egyéb esetben kb. 2 óra).

Hétfőn, szerdán és csütörtökön 09.30-18.00 óra, kedden 09.30-21.00 óra, pénteken 09.30-19.00 óra, szombaton 08.00-21.00 óra, vasárnap és ünnepnapokon 08.30-20.00 óra között.

 

Felfedezőtúra

Fedezzék fel Hamburgot egy komplex program keretében, mely tartalmaz egy városnézést, egy kikötői körutat és egy Alster-körutat valamint egy csésze teát a Teekontorban!

A szolgáltatások egymás utáni igénybevétele esetén a túra időtartama kb. 4 óra, de a kirándulások akár 3 napra is eloszthatók.

Hétfőtől péntekig 10.00, 12.00, 14.00 és 16.00 órakor, szombaton és vasárnap 09.30-16.00 óra között félóránként.

München

Időzzön el az angolkertben, vagy látogasson el a város számtalan sörözőjének egyikébe!

2007 nyarán Münchenben újabb építészeti alkotások kerültek felavatásra. A BMW új épülete nyitotta meg a sort, majd a Jakobsplatzon található Zsidó Központ következett.

Ezenkívül Münchenben természetesen nincs hiány fesztiválokban, koncertekben és sportrendezvényekben sem.

 

KIRÁNDULÁSOK:

 

Hop On/Hop Off-Best of München

München nevezetességeinek megtekintése mellett látogasson el a Nymphenburgi Kastélyba, az Olympia Parkba, a BMW "világába" majd tegyenek egy sétát a Schwabing városrészben! A körutat 8 állomáson lehet megszakítani, mint például a Pinakothek, Marienplatz, Olympia Park és a Schwabing (Leopoldstrasse).

Naponta 10.00 és 17.00 óra között.

 

BMW Múzeum

Ismerjék meg közelebbről a BMW márka varázsát! A gyárban élőben tekinthetik meg, hogyan készül egy új autó. A BMW Világban az aktuális modellekkel, napjaink és a jövő technikájával ismerkedhetnek meg. Végezetül a múzeumban részesei lehetnek a BMW 90 éves történelmének, a látogatást kb. 120 értékes autóritkaság teszi felejthetetlenné. Keddtől péntekig 09.00-18.00, hétvégén és ünnepnapokon 10.00-20.00 óra között (belépés legkésőbb 30 perccel zárás előtt). Választható felnőtt vagy családi (5 fő - 2 felnőtt és max. 3 18 év alatti gyermek) jegy.

 

Viktualenmarkt - Kostoló-túra

A Viktualien piac éppúgy jellemzője Münchennek, mint az Isar vagy a sörkertek. A 22.000 m2-nyi területen kb. 140 kereskedő bőséges kínálatában virág, vad, szárnyas, gyümölcs, zöldség, fűszer, sajt, hal és megannyi más árucikk szerepel. Ami ezt a piacot megkülönbözteti a többitől, az a sajátos atmoszférája. A túra során történelmi és aktuális háttérinformációkkal is gazdagodnak, miközben finomabbnál finomabb falatokat kóstolhatnak. A bőséges adagok kiválthatják akár az ebédet is.

Szombaton 11.00 órakor.

Időtartam: kb. 1,5 óra.

 

PROGRAMOK:

 

Szept. 17-jan. 9. - The Future of Tradition; The Tradition of Future – iszlám művészeti kiállítás

Szept. 17-jan. 9. - 7 évszázad svájci művészet a Kunsthalléban

Dec. 2.-feb. 20. - 20. századi dokumentumfilm kiállítás

Nov. 11-márc. 9 - Farsang

Jan. 28.-máj. 1. - Kunsthalle – Delacroix-tól Kandinsky-ig

 

 

Berlin

A parkokban és folyóvizekben gazdag Berlin nem csak nyáron csalogatja az embereket a szabadba. Berlin sokszínű kultúrprogramokkal csábítja a nézőket a színházakba és a szabadtéri színpadokhoz. A május 19-től szeptember közepéig tartó Múzeumsziget Fesztivált senkinek sem szabad elszalasztania! Vegyen részt a Kultúrák Karneválján, vagy hagyja magát elvarázsolni a Berlini Mutatványos Fesztiváltól. Ez csak egy kis választék a sok szórakozási lehetőség közül, amit Berlin kínál.  

 

 

KIRÁNDULÁSOK:

 

Berlin Tour és Madame Tussaud's

Az átfogó városnézés során megismerhetik Berlin legfontosabb látnivalóit: a dómot, a Brandenburgi Kaput, a Checkpoint Charlie-t, a Gendarmenmarktot, a főpályaudvart, a városházát és a Bellevue-kastélyt. A túra a Madame Tussaud's múzeumban fejeződik be. Naponta 11.00 órakor az Alexanderplatzról (a Park Inn Hotel főbejáratával szemben).

 

Welcome Card/Museuminsel

3 napos kártya a tömegközlekedési eszközökre az A és B zónában, ingyenes belépés a Museuminsel minden múzeumába.

 

Hop On/Hop Off - City Circle Tour

A városnézés során 12 különböző megállónál lehet le- majd újra felszállni. Megszakítás nélkül a túra időtartama kb. 2 óra, többek között a következő nevezetességek láthatók: KaDeWe, Checkpoint Charlie, Potsdamer Platz, városháza, Reichstag, Charlottenburg-kastély.

Naponta 10.00 és 16.00 óra között, félóránként. Foglalható fél- és egynapos jegy is. Félnapos túra esetén az első indulási időpont: 14.30 óra.

 

Stars in concert

Az Estrel Festival Center épületében, melyet üveggel fedett híd köt össze a szomszédos szállodával, Las Vegas-stílusú, élő show-műsorokat láthatnak minden nap. 1997. szeptemberi megnyitása óta naponta bemutatásra kerül a „Stars in Concert” című előadás, tisztelegve a szórakoztatóipar legendás világsztárjai előtt.

Szerdától szombatig 20.30 órakor, vasárnap 17.00 órakor.

 

Welcome Card

• 48 illetve 72 órán át ingyenes utazás a tömegközlekedési eszközökön.

• Ingyenes vagy kedvezményes (akár 50%) belépés több mint 140 turisztikai látnivalónál.

• Várostérkép

• Gyorsvasút- és metróhálózat térkép.

Foglalható 2 ill. 3 napos, ezeken belül A/B vagy A/B/C zónákban érvényes jegy.

 

PROGRAMOK:

2011.01.27.-09.04. Pergamon Múzeum / „Tell Halaf” kiállítás

2011.03.09.-03.13. ITB Berlin 2011 kiállítás

2011.03.18.-03.27. MaerzMusik 2011 zenei fesztivál

2011.03.21. Flamenco fesztivál 2011 (Rubin de la Ana y Compania)

2011.03.25.-03.27. BMT 2011 – Berlini motoros napok

2011.03.01. Kylie Minogue koncert

2011.03.08., 03.19. James Blunt koncert

2011.03.13. Maroon 5 koncert

2011.03.28. Chris de Burgh koncert

Drezda

KIRÁNDULÁSOK:

 

Nagy városnéző körút

Ismerjék meg Drezdát saját, egyéni tempójukban az emeletes buszos kirándulás során! 22 megállónál szállhatnak fel a buszra, az utazást pedig kedvük szerint megszakíthatják bármelyik nevezetességnél. A körút a következőket is tartalmazza: séta a Zwingerben, Fürstenzug, vezetés a Miasszonyunk Temploma körül, vezetés a Pillnitz-i kastély parkjában, Kék Csoda, látogatás a híres Pfunds tejboltban. A nap befejezéseként részt vehetnek egy esti körúton is. Naponta 09.30 és 17.00 óra között, 15-30 percenként. A körút időtartama megszakítás nélkül kb. 1,5 óra.

 

Grünes Gewölbe

A pompás kincstármúzeum a világ legszebbjei közé tartozik. Kb. 3000, többek között borostyánból, elefántcsontból és drágakövekből készült ékszerészeti és aranyműves mestermű tekinthető itt meg.

Szerdától hétfőig kb. 15.30 órakor (a pontos időpont a voucheren szerepel).

 

Asisi Panometer Drezda

A drezdai Panometerben, az egykori gáztározóban tekinthetik meg a híres berlini művész, Yadegar Asisi 105 x 27 méteres panorámafestményét, az "1756 Dresden"-t, mely a világ legnagyobb 360°-os panorámaképe, és a barokk-kori Drezdát jeleníti meg.

Keddtől péntekig 09.00 és 19.00 óra között, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 10.00 és 20.00 óra között.

 

A Wackerbarth-kastély és a Meisseni Porcelán-manufaktúra

Fedezze fel Európa első élményborászatát, a Wackerbarth-kastélyt egy bor- vagy pezsgőkóstolóval egybekötött vezetésen!

A Meisseni Porcelán-manufaktúrában tett látogatás során megismerkedhetnek a "fehér arany" készítésével. A túra tartalmaz egy főétkezést alkoholmentes itallal a Wackerbarth-kastély vagy a Porcelán-manufaktúra éttermében.

Wackerbarth-kastély - pezsgőkóstoló és vezetés hétfőtől péntekig 17.00 órakor, szombaton 15.00 órakor, vasárnap 12.00, 14.00 és 16.00 órakor.

Wackerbarth-kastély - borkóstoló és vezetés hétfőtől péntekig 14.00 órakor, szombaton és vasárnap 12.00, 14.00 és 16.00 órakor.

Porcelán-manufaktúra: naponta 09.00-17.00 óra között.

 

Drezda City Card

• Ingyenes utazás 48 órán át busszal, villamossal és komppal a városhatáron belül illetve a gyorsvasúttal a repülőtér és a város között

• Ingyenes belépés a Staatliche Kunstsammlungen Dresden múzeumaiba, a Grünes Gewölbe kivételével

• Engedmények számos turisztikai látványosságnál

Stuttgart

Az életöröm városa csodálatos parkjaival, szép tereivel, pompás kastélyaival, gazdagon díszített, különböző stílusú épületek sorával és kulturális sokszínűségével varázsolja el a világ minden tájáról érkező látogatókat. Erről gondoskodik a Staatstheater Stuttgart a híres Stuttgarti Balett-tal, az Állami Operaház (Staatsoper) és a Stuttgarti Színház, amely 2006-ban az év színháza volt. A kulturális rendezvényekben gazdag város híres kiállítótermei, a Staatsgalerie és a Schlossplatz-on található Kunstmuseum magas színvonalú kiállításoknak adnak helyet. A 217 m magas TV-toronyból megcsodálhatjuk a fürdőkben gazdag nagyvárost, mely Európa második legnagyobb ásványvízrendszerével büszkélkedhet, és 11 forrás kapta meg az „államilag elismert gyógyító forrás” címet. Az autók szerelmesei számára is megér Stuttgart egy látogatást. A lenyűgöző Mercedes-Benz Múzeumban több mint 160 ámulatba ejtő automobil került bemutatásra, 2009-ben pedig megnyitotta kapuit a Porsche Múzeum is a baden-württembergi tartományi fővárosban.

 

KIRÁNDULÁSOK:

 

Városnéző körút

Ez az átfogó városnézés a legjobb lehetőség a város lenyűgöző épületeinek megtekintésére! Fedezzék fel egy séta során a történelmi belvárost csodálatos kastélyaival és régi palotáival, majd az út felfelé, a panorámautcákhoz vezet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a város egyik jelképére, a TV-toronyra.

Pénteken, szombaton és vasárnap 13.30 órakor.

Időtartam: kb. 2,5 óra.

 

Mercedes-Benz Múzeum

Vegyenek részt a Mercedes-Benz időrendi történetét bemutató túrán vagy a kollekció túrán, ahol a kiállítási tárgyak tematikus rendben tekinthetők meg, és hagyják elvarázsolni magukat a márka innovációi által! A kiállítás 80 személyautó, 40 verseny- és rekordtörő autó mellett most először 40 haszonjárművet is tartalmaz, ezáltal megismerhetik a Mercedes-Benz automobilok izgalmas történetét és széles választékát. A technika varázsa részlegben bepillantást nyerhetnek a kutatás, fejlesztés és design területébe és kirándulást tehetnek egy nagyszerű fejlesztés kezdetéig, mely a mai napig jelentősen meghatározza mindennapjainkat.

Keddtől vasárnapig 09.00 és 18.00 óra között.

 

Porsche Múzeum

2009 óta Stuttgartban egy másik világhírű autógyár, a Porsche múzeuma is megtekinthető. Az egyedülálló hangulatú komplexumban kb. 80 járművön és számos egyéb kiállítási tárgyon kívül bemutatják a gyár történelmét és filozófiáját is. A híres automobil ikonok mellett Ferdinand Porsche 20. század korai időszakából származó technikai újításai is kiállítára kerültek. A múzeum továbbá érzékelteti a Porschénél dolgozók szenvedélyét, kiemelve nem csupán a gyárat, hanem a fejlesztésben és gyártásban részt vevő embereket.

Keddtől vasárnapig 09.00 és 18.00 óra között.




  Németországi szállások


 

  Legjobb ajánlataink Németországban

München
40 680 Ft/főtől *
Bajorország
26 576 Ft/főtől *
Berlin
22 080 Ft/főtől *
Bajorország
18 440 Ft/főtől *
Düsseldorf
32 680 Ft/főtől *
München
33 860 Ft/főtől *
Drezda
26 823 Ft/főtől *
Bajorország
36 793 Ft/főtől *
Berlin
44 200 Ft/főtől *
München
33 240 Ft/főtől *
Stuttgart
45 950 Ft/főtől *
Berlin
17 120 Ft/főtől *
Berlin
50 104 Ft/főtől *
Drezda
23 320 Ft/főtől *
Berlin
35 410 Ft/főtől *