Biztonság, Utazási tanácsok

(biztonsági vészhelyzet esetén szükséges tudnivalókat is beleértve)

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Konzuli Szolgálata fontos tájékoztatást, és tanácsokat ad a külföldi utazásokhoz. Honlapján hasznos információk találhatók többek között az ott felsorolt országok biztonsági, közbiztonsági helyzetéről, a beutazási feltételekről, a közegészségügyi, egészségügyi helyzetről, valamint az adott ország egyéb tudnivalóiról. Továbbá gyakorlati tanácsokkal, és elérhetőségi adatokkal szolgál arra vonatkozóan is, hogy az esetleg felmerülő problémákkal hova lehet fordulni segítségért.

Számunkra elsődleges fontosságú utasaink és munkatársaink biztonsága. Ezért azonnal megtesszük a szükséges intézkedéseket, ha tudomásunkra jut a biztonságot érintő változás.

A vonatkozó jogszabály az illetékes minisztériumra bízza annak megállapítását és közzétételét, hogy mikor, mely úti célok tartoznak az un. I. kategóriába, azaz az „utazásra nem javasolt” országok, ill. térségek közé. Ebben a kérdésben ezért elsődleges forrásunk a szükséges szakértelemmel, információkkal, és hatáskörrel rendelkező Külgazdasági és Külügyminisztérium által mindenkor közzétett besorolás, amely a fenti honlapon szintén elérhető.

Amennyiben a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata egy adott desztinációt az utazásra nem javasolt úti célok közé sorol, akkor az utazásszervező leállítja az utaztatást erre a célterületre, az ott tartózkodó utasai és munkatársai számára pedig megszervezi a hazautazást.

A www.neckermann.hu honlapon összegyűjtöttük a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának a leggyakoribb úti célok országonkénti információs oldalait, melyeken rendszeresen aktualizált tájékoztatót talál keresett úti céljáról. Javasoljuk, hogy elutazás előtt figyelmesen olvassa el a kiválasztott úti célról szóló legfrissebb tájékoztatást. Az alábbi linkeken találja meg a leggyakoribb úti célokra vonatkozóan a Külgazdasági és Külügyminisztérium országok szerinti tájékoztatóit, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett elérhetőségeket, ahová az utazók az esetleges további kérdéseiket intézhetik.

Amennyiben a fentieken túl további információra van szüksége:

FONTOS TUDNIVALÓK

Copyright © Mammut Neckermann (Engedélyszám: U-000142/2001) 2024

bisnode

A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak. Adatkezelési Tájékoztatónkat itt olvashatja.
még töltünk