Körutazás Etiópiában - Abesszínia, Afrika Kánaánja

  • 1. nap

    Budapest - Bécs – Addisz-Abeba

    Indulás Budapestről autóbusszal Bécsbe. Utazás Bécsből közvetlen menetrend szerinti repülőjárattal Etiópiába, Addisz-Abebába. Éjszaka a repülő fedélzetén.

  • 2. nap

    Addisz-Abeba

    Érkezés után városnézés Etiópia fővárosában Addisz-Abebában. Városnézésünk során megnézzük az egyetem épületében, a korábbi uralkodói palotában található Néprajzi Múzeumban, ahol az etiópiai néppel és annak kultúrájával ismerkedhetünk meg. Ezt követően felkeressük a piacot, amely Afrika egyik legnagyobb szabadtéri piaca. Majd ellátogatunk a Szentháromság Székesegyházba, ahol Haillé Szelasszié császár és feleéségnek a sírja is található. Napunkat a város fölé magasodó, szép panorámával bíró Entoto hegyen zárjuk. Szállás Addisz-Abebában (1 éj). Szállás: Friendship International 4*

  • 3. nap

    Bahir Dar

    Kora reggel transzfer a repülőtérre és elutazás az ország észak-nyugati részére, Bahir Darba. Érkezés után látogatás a helyi piacon, majd csónakba szállunk és a Tana-tavon - ahonnan a Kék-Nílus ered - utazva megismerkedünk a szigeteken, félszigeteken található kolostorokkal, egyet közülük fel is keresünk. A tavon 37 sziget található és 30 szigeten keresztény kolostor van, a legendák szerint ezek egyikében őrizték a Frigyládát is. Szállás Bahir Darban (1 éj). Szállás: Abay Minch Lodge 4*

  • 4. nap

    Bahir Dar - Gondar

    Délelőtt megnézzük a Kék-Nílus vízesését (túra program, túracipő, bot javasolt), majd 4 órás utazás autóbusszal Gondarba, „Juda oroszlánjának”, Bazilidész császárnak a városába. Útközben megállunk Awra Amba faluban. A falu egy „hippi-jellegű” közösség. Elveik szerint a közösségen belül nincs hangos szó, nincs agresszió, hanem tanács, útmutatás és egyenjogúság van. Az itt lakók büszkeségei közé tartozik a két könyvtár, a saját építésű szövöde, a környéket is kiszolgáló malom és az általános iskola és az óvoda. A falu közössége idősotthont is fenntart. Látogatásunk során megismerkedhetünk a falu mindennapjaival, életével. Szállás Gondarban (2 éj). Szállás: Goha Hotel 3*

  • 5. nap

    Gondar

    Reggeli után látogatás az UNESCO Világörökség részét képező, XVI. században épült palota komplexumban, amelyet 900 méteres fal vesz körbe. A Királyi Körzetből az etióp uralkodók több évszázadon át irányították az országot. Legfontosabb épületei: Bazilidész kastélya, Józsua palotája, Dávid csarnoka, Díszterem, Mentewab császárnő kastélya, a kancellária, a könyvtár és három templom. Az épületegyüttes túlélt számtalan háborút és támadást, ideértve a II. Világháború légitámadásait is. A nap végén felkeressük a Debre Birhan Selassie (Szentháromság Fénye) templomot is.

  • 6. nap

    Simien Nemzeti Park

    Reggeli után folytatjuk utunkat a Világörökség részét képező Simien Nemzeti Parkba. A 3 órás utazás közben többször megállunk különböző kilátópontoknál, ismerkedünk a helyi állatvilággal és a csak Etiópiában élő dzseláda páviánokkal. A nap végén a bátrabbak egy könnyű gyalogtúrán is részt vehetnek (túra program, túracipő, bot javasolt, csak lefelé halad a túra, visszaút autóbusszal). Szállás a Simien hegységben 3200 magasan lévő lodge-ban. (1 éj). Szállás: Simien Lodge 3*

  • 7. nap

    Simien hegység - Axum

    A mai napon elhagyjuk a Simien Nemzeti Parkot, és egy 7 órás utazás vár ránk, Axumba indulunk. Axum az ókori Axumite birodalom fővárosa volt, melynek emlékei, ma szintén a világörökség részét képezik. A város Sába királynőjének a székhelye és az afrikai birodalmak egyik legrégebbi központja volt. Szállás Axumban (2 éj). Szállás: Sebean International Hotel 3*

  • 8. nap

    Axum

    Reggeli után séta a hatalmas ókori, 2000 éve itt álló sztélék között, majd látogatás a Régészeti múzeumban. Megnézzük a Sioni Szűz Mária templomot, amely a legfőbb etióp ortodox egyházi méltóság székhelye. Az idő függvényében, régészeti feltárásokat és ősi sírokat is felkeresünk.

  • 9. nap

    Axum - Lalibela

    Reggeli után transzfer a repülőtérre és az Etióp Légitársaság járatával a 700 km-re lévő Lalibelába utazunk. Érkezés után ellátogatunk a 11 monolit és fél monolit templomot magába foglaló 800 éves sziklába vájt épületkomplexumba, itt található a világ 5 legnagyobb monolit temploma. Ezek közül a legismertebb a Szent György templom. A templomokat, alagutak és járatok kötik össze, gyönyörű díszítések, kőfaragások és ikonok díszítik. Ezen a napon a templomok első csoportját keressük fel. Szállás Lalibelában (2 éj). Szállás: Panoramic View Hotel 3*

  • 10. nap

    Lalibela

    Reggel időben indulva autóbusszal a Yemrehanna Kristos templomhoz utazunk, amelyhez az út kis falvakon keresztül vezet, betekintést adva az etiópiai vidéki élet hétköznapjaiba is. A templomhoz egy kb. 20 perces emelkedő, gyalogos túra után érünk fel. A program végeztével visszatérünk Lalibelába és további templomokat keresünk fel. Szállás Lalibelában.

  • 11. nap

    Lalibela – Addisz-Abeba - Bécs - Budapest

    Reggeli után visszautazás repülővel a fővárosba. Érkezés után a Nemzeti Múzeumban teszünk látogatást, ahol megtekintjük a 3,2 millió éves előember, „Lucy” maradványait, amelyet Etiópiában találtak a régészek. Rövid szabad program, vásárlási lehetőség után tánc előadással és zenével színesített búcsúvacsora (helyi ételek) egy tradicionális etióp étteremben. Ezt követően transzfer a repülőtérre és utazás Bécsbe közvetlen menetrend szerinti járattal, majd autóbusszal továbbutazás Budapestre.

Utazás:

menetrend szerinti repülőjárattal Bécsből

Elhelyezés:

helyi 3-4*-os szállodák kétágyas fürdőszobás szobáiban

Ellátás:

félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül)

IndulásVisszaérkezésUtazás hosszaÁr
2019.09.26.2019.10.07.12 nap / 9 éj475.000 Ft

UNESCO Világörökségi helyszínek:

  • Lalibela sziklatemplomai
  • Axum
  • Gondar
  • Simien Nemzeti Park (természeti)

Az ár tartalmazza:

  • 9 éjszakai szállást, helyi 3-4 *-os szállodák kétágyas szobáiban
  • a félpanziós ellátást (reggeli és vacsora, italok nélkül)
  • a program szerinti transzfereket, kirándulásokat légkondicionált gépjárművel
  • a magyar nyelvű csoportkísérést Budapestről végig és helyi idegenvezetést
  • a belföldi repülőjegyeket és az illetékeket
  • a belépőjegyeket a programban feltüntetett látnivalókhoz

Az ár NEM tartalmazza:

  • nemzetközi repülőjegyet és illetékeket kb. 325 000 Ft
  • a borravalókat kb. 5 USD/nap/fő
  • vízum díjat kb. 27 000 Ft
  • útlemondási biztosítást 1,5%

Egyéb költségek

  • BBP biztosítás
  • egyágyas felár 97 000 Ft
  • Omo-völgy kiegészítő program 550 000 Ft
  • Danakil-mélyföld program 545 000 Ft

TO: 1000 út

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

Kérjen ajánlatot!