• 1. nap

    Budapest – Trabzon

    Elutazás Budapestről menetrendtől függően Isztambulba, majd átszállás után a Fekete-tenger partján épült TRABZON-ba. A XIII. századi Ayasofya templom (gyönyörű mozaik és falfestmények) megtekintése után szállás elfoglalása. Vacsora, szállás Trabzonban.

  • 2. nap

    Sumela – Uzungöl – Hopa

    Délelőtt kirándulás az 1.300 méteres magasságban épült SUMELA-i Szűz Mária kolostorhoz. Az erdős hegyvidéken a bizánci kor kezdete óta számos templomot, kolostort építettek az őskeresztények. Sumela különleges barlangtemplomát 406-ban alapították. Továbbutazás a Fekete-tenger partja mentén, útközben kitérővel a páratlan szépségű UZUNGÖL fennsíkon. Vacsora, szállás Hopa-ban.

  • 3. nap

    Tortum – Erzurum

    Reggeli után utazás az UNESCO „Ember és bioszféra programjának” köszönhetően létrejött természetvédelmi területen, a Camili Bioszféra Rezervátumon keresztül. Rövid pihenő a TORTUM vízesésnél. Az 1.850 méteres magasságban épült ERZURUM a keleti vidék legnépesebb települése. Ismerkedés a város szeldzsuk kori nevezetességeivel: Kétminaretes medresze (egykori vallási iskola), Három kümbet (sírkápolnák), Ulu dzsámi. Vacsora, szállás Erzurumban.

  • 4. nap

    Ani – Dogubeyazit

    Utazás Kars városa felé, majd az örmény határ melletti ANI-ba. A selyemút menti település a középkorban a királyság fővárosa, valamint kulturális és kereskedelmi központja volt. Ma csak a fallal körülvett középkori szellemvárost találjuk a helyén. Továbbutazás Dogubeyazit-ba. Vacsora, szállás.

  • 5. nap

    Dogubeyazit – Van

    Városnézés DOGUBEYAZIT-ban. Látogatás az Ishak Pasa palotában. Az egyedülálló fekvésű, összesen 366 szobás épület-komplexumot 99 évig építették. Sajnos nem őrizte meg teljes pompáját, de monumentalitása így is lenyűgöző. A várostól északra esik Noé bárkájának feltételezett színhelye, az 5.137 m magas Ararát-hegy, melynek lenyűgöző panorámáját innen csodálhatjuk meg. Közvetlen az iráni határnál található a világ második legnagyobb (35 méter átmérőjű) meteor krátere. Továbbutazás Van városa felé. Rövid pihenő a Muradye-vízesésnél. Vacsora, szállás Vanban.

  • 6. nap

    Van – Akdamar-sziget (fakultatív kirándulás)

    Séta VAN városában, amely i.e. XVII–VII. században Tuspa néven az Urartu királyságának, a bibliai Ararátnak volt fővárosa. Ma a város a sárga-kék szemű macskáiról és a Loch Ness-hez hasonló tavi szörnyéről nevezetes. Kirándulás ÇAVUŞTEPE háromezer éves romjaihoz. Fakultatív hajókirándulás a Van-tavon található AKDAMAR-SZIGETRE. A X. században itt épült az örmény Szt. Kereszt-templom, melynek falait kígyók, oroszlánok, gazellák, illetve bibliai alakok (köztük Ádám és Éva, Dávid és Góliát) nagyszerű domborművei borítják. Vacsora, szállás Vanban.

  • 7. nap

    Hasankeyf – Mardin

    Utazás a Van-tó partján HASANKEYF-be, a barlangvárosba. Rövid pihenő a Malabadi-hídnál. A Tigris folyó által kettészelt, több ezer éves város főbb látnivalói: citadella (egykor bizánci fellegvár), Zeynel bey türbe, El-rizk dzsámi. Vacsora, szállás Mardinban.

  • 8. nap

    Mardin – Diyarbakir – Adiyaman

    A reggeli órákban ismerkedés a mezopotámiai síkság ékességével, MARDIN nevezetességeivel. Az óváros mézszínű kőházai és a híres bazár jellegzetes teherhordó szamaraival Jeruzsálem óvárosára hasonlít. Látogatás a közelben fekvő MAR HANANIA (arabul: Deyrulzafaran) monostorban, a monofizita szír keresztények pátriárkájának IV. században épült székhelyén. Továbbutazás DIYARBAKIR-ba, melynek történelme az i.e. 3500-ig nyúlik vissza. A település kb. 6 km hosszú városfala a Kínai Nagy Fal után a második leghosszabb falként ismert és az ősi Hevsel kertekkel együtt 2015-től az UNESCO világörökség része. További látnivalói: Tízszemű-híd a Tigris folyón, Nagy dzsámi, valamint a még ma is viszonylag jó állapotban látható (349-ben) Constantinus által épített vár. Vacsora, szállás Adiyamanban.

  • 9. nap

    Nemrut-hegy – Urfa – Göbekli Tepe – Harran

    Továbbutazás A NEMRUT-HEGY-re, melynek egyik 2.206 m magasan fekvő teraszán a XIX. században török és német régészek szenzációs emlékekre bukkantak (I. Antiokhosz uralkodó monumentális mauzóleuma, 4–5 m magas fejszobrok stb.). A szabadtéri emlékek megtekintése terepjárókon / kisbuszokon történő utazással lehetséges csak a meredek, hegyi út miatt. Kb. 500 m szakaszon további gyalogtúra is szükséges a feltárt emlékek eléréséhez. Továbbutazva rövid pihenő az Eufrátesz folyóra épített, Atatürk nevét viselő vízerőműnél, amely a világ legnagyobb létesítményei közé tartozik. GÖBEKLI TEPE feltárt területe a majd 12 ezer évvel ezelőtti templom maradványai révén érdekes az utazók számára. Sokszor hasonlítják Stonehenge-hez, de az itt látható emlékek jóval korábbiak. Több tucat, 6 méteres mészkőoszlop nyúlik az ég irányába, némelyik súlya akár az 50 tonnát is elérheti. Városnézés URFA-ban: római kori vár, Halil Rahman dzsámi. Az Ószövetség szerint a mezopotámiai Úr városából származó Ábrahám próféta itt kapta meg Istentől az „Ígéret Földjét”. Továbbutazás HARRAN-ba, ahol a dél-itáliai trullikhoz hasonló, méhkas alakú házak jellemzik a települést V. szállás Urfában.

  • 10. nap

    Gaziantep –hajókirándulás az Eufráteszen (fakultatív kirándulás)

    Utazás Gaziantepbe, kitérővel és fakultatív programlehetőséggel HALFETI-ben. Kb. 2 órás fakultatív hajókázás az Eufráteszen az elsüllyedt középkori város maradványaihoz, ahol még látszanak az asszír, görög, római múlttal rendelkező Rumkale várkomplexum maradványai. GAZIANTEP-ben a világ legnagyobb mozaik múzeuma címmel illetett Zeugma Múzeum megtekintése. A kiállításon láthatóak a Zeugma antikvárosban feltárt leletek. Vacsora, szállás Gaziantepben.

  • 11. nap

    Gaziantep – Budapest

    Menetrendtől függően transzfer a repülőtérre. Érkezés Budapestre isztambuli átszállás után.

Időpontok: 2018.10.04 - 10.14.

Utazás: Budapest – Isztambul – Trabzon és Gaziantep – Isztambul – Budapest útvonalon repülővel, a körutazáson autóbusszal.

Elhelyezés: *** / **** szállodák 2 ágyas, zuh./WC-s szobáiban.

Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora).

UNESCO Világörökségi helyszínek:

  • Nemrut-hegy monumentális szobrai
  • Diyarbakir óvárosának falrendszere és az ősi Hevsel kertek

Részvételi díj:

  • 2018.10.04. (11 nap) - 419.000 Ft / fő
  • Repülőtéri illeték: kb. 59.000,- Ft (Az indulásig változhat!)
  • Egyágyas felár: 149.000,- Ft

Kedvezmény, szülőkkel együtt a 3. ágyon:

  • 95.000,- Ft (6 – 12 éves között)
  • 53.000,- Ft (12 éves kortól)

Fakultatív programok (min. 10 fő esetén):

  • Akdamar-sziget, ebéddel: 50,- €
  • Hajókázás az Eufráteszen: 55,- €

A részvételi díj a belépőjegyek árát nem (kb. 30,- €), de az utasbiztosítást tartalmazza.

Kedvezményes csoportos útlemondási biztosítás: 1,5 % A BBP utasbiztosítást a részvételi díj tartalmazza! Szervízdíj / Borravaló: 20,- €