Nyílt szó
ÉRKEZÉS/ELUTAZÁS Érkezéskor előfordulhat, hogy a szoba még nem áll rendelkezésre, ebben az esetben megértésüket és türelmüket kérjük. Az elutazás napján a szobákat általában 12.00 óráig kell elhagyni, és a foglalt ellátás is eddig az időpontig vehető igénybe.
SZÁLLÁS Az egyszerű berendezés tiszta és célszerűen berendezett szobákat jelent. Előfordul, hogy az egyágyas szobák berendezése egyszerűbb, mint a kétágyas szobáké. Néhány szállodában megtörténhet, hogy az ágyak a padlóhoz rögzítettek (különösen Krétán). A háromágyas szobák tulajdonképpen kétágyas szobák, ahol egy harmadik, ún. pótágy kerül elhelyezésre (ez lehet összecsukható ágy is), ezáltal kevesebb lehet a szobában a rendelkezésre álló hely. Az egyágyas szobák mérete, felszereltsége és fekvése sokszor nem egyezik meg a kétágyas szobákéval. Sok szállodában azonban az egyágyas szoba foglalásakor az elhelyezés kétágyas szobában történik. Erre vonatkozó információkat az árlistában és a szálloda leírásánál találnak. Az egyszerűbb szállodákban, panziókban és apartmanokban a törölközőket és az ágyneműt csak hetente egyszer cserélik, és előfordulhat, hogy vasárnap nem takarítanak. Általában javasoljuk, hogy törölközőt vigyenek magukkal. Előfordulhat, hogy a zuhanyozóban nincs külön zuhanytálca.
Stúdiók: Kombinált nappali/hálószobával, kis konyharésszel (főzőlap, hűtőszekrény, alapvető edény- és étkészlet) rendelkeznek.
Apartmanok/Bungalók (A1) 2-4 fő részére: hasonló berendezéssel, de 1 külön hálószobával.
Apartmanok/Bungalók (A2) 5-6 fő részére: hasonló berendezéssel és 2 külön hálószobával.
Bungalók: Kétágyas szobák bungalószerű építményben (részben kétszintes).
Az apartmanokban a konyhasarok célszerűen berendezett, és csak a nyaraláskor legszükségesebb eszközöket tartalmazza.
További információ a szálloda/apartmanleírásokban. A szobabeosztás a szálloda részéről történik, a külön kívánságok teljesítéséért nem tudunk garanciát vállalni.
LÉGKONDICIONÁLÁS Energiatakarékossági okokból előfordulhat, hogy a légkondicionáló berendezések csak bizonyos időszakokban illetve csak nagy hőség esetén működnek. A szálloda saját hatáskörébe tartozik, hogy mikor szünetelteti a klímaberendezéseket, illetve hogy azokat csak időszakosan üzemelteti. Kérjük, ne hagyják figyelmen kívül, hogy a klimatizált közös helyiségekben hűvös lehet, ezért pulóver viselete ajánlott.
ELLÁTÁS Kontinentális reggeli: péksütemény, vaj, lekvár, tea vagy kávé. A bővített reggelinél szalámit vagy sajtot, néha tojást, joghurtot is felszolgálnak, gyakran önkiszolgáló rendszerben tálalják. A büféreggelinél nagyobb a választék, szintén önkiszolgáló-rendszerben. Egyes szállodákban lehetőség van arra, hogy felár ellenében bővített reggelit kérjünk.
A félpanzió általában reggelit és vacsorát tartalmaz, csak ritkán lehet a vacsora helyett ebédelni. Az italok extra fizetendők. A vacsora az egyes szállodák leírásának megfelelő, egyes esetekben azonban előfordulhat, hogy alacsony telítettség esetén büfévacsora helyett menüt szolgálnak fel. A görög étkezési szokásoknak megfelelően az ételeket gyakran nem teljesen forrón szervírozzák. A salátát, az előételt és a desszertet általában büféasztalról kínálják. Jellegzetesen görög ételeket elsősorban a tavernákban fogyaszthatnak. Az a’la carte-éttermekben a görög ételeken kívül a nemzetközi konyha specialitásait is fogyaszthatják. Sok szálloda esetében többféle ellátás közül is lehet választani.
A szállodák személyzete meglehetősen rossz szemmel nézi, ezért nem javasoljuk, hogy az étteremből ételt vigyenek ki.
STRANDOK Görögországban minden partszakasz nyilvános szabadstrand, gyakran nagy homokszemcsés, kavicsos vagy sziklás. Ne felejtsék otthon a fürdőcipőt! Egyes szállodák kibérelik a szálloda közelében lévő strandszakaszt, amelyet folyamatosan gondoznak. A kedvezőtlen tengeráramlások eredményeként előfordulhat, hogy a víz vízinövényeket sodor a strandokra. Majdnem mindenhol lehet napágyat és napernyőt bérelni, de a főszezonban előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésre elegendő.
SPORT Sok szálloda biztosít ingyenes sporteszközöket, nagy érdeklődés esetén előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésre elegendő eszköz. A vízi sportszerek általában csak júniustól szeptember közepéig kölcsönözhetők a helyi szolgáltatóknál. Kérjük, minden esetben ellenőrizzék a sporteszközöket, hiszen állapotukért és biztonságukért nem vállalunk felelősséget!
SZÓRAKOZÁS A szálláshelyek nagy részében különböző szórakoztató programok kerülnek megrendezésre a szálloda szervezésében. Általában több nyelven, természetesen ez a vendégek összetételétől is függ. Az esti programok nagy részét a szabadban rendezik, és általában éjfélig tartanak.
NAPÁGYAK/NAPERNYŐK A főszezonban a medencéknél nem mindig áll rendelkezésre elegendő napágy és napernyő, de kérjük, ezek előre „lefoglalását” mellőzzék!
TECHNIKAI FELSZERELÉSEK Fennakadás lehet az áram- vagy vízszolgáltatásban. A kisebb szállodák fűtését és melegvízellátását napenergia felhasználásával oldják meg. Megtörténhet, hogy az elő-/utószezonban csak langyos víz van. A technikai eszközök javítása időnként hosszabb időt vehet igénybe.
RUHÁZAT A legtöbb szállodában/apartmanlétesítményben a vacsoránál az alkalomhoz illő viselet ajánlott (férfiaknak hosszúnadrág).
BORRAVALÓ Hozzátartozik a mindennapi élethez, kérjük, mindenképpen kalkulálják bele az útiköltségekbe!
REPÜLŐTÉR Fontos megemlíteni, hogy Görögországban helyenként zavaró lehet a le- és felszálló repülőgépek zaja. Ez függ természetesen a sziget méretétől és a szél irányától is. Ha az adott szálloda közelebb helyezkedik el a repülőtérhez, erre vonatkozóan mindig találnak információt a leírásban.
ÉPÍTKEZÉSEK/NYUGALOM A növekvő turistaforgalom miatt folyamatosan szállodák épülnek. A szállodák magas igénybevétel esetén, leginkább a főszezonban különösen „sérülékenyek”, ezért előfordulhat, hogy javítási munkák is megzavarják a nyugalmat. Szintén megtörténhet, hogy egy félbehagyott építkezést hirtelen továbbfolytatnak.
Ha nyugalmas nyaralásra vágynak, elsősorban a kisebb illetve a forgalmasabb helyektől távolabb eső szálláshelyeket ajánljuk. Ezzel kapcsolatosan mindig találnak információt a szállodaleírásban, javasoljuk, hogy olvassák el figyelmesen az idevonatkozó részeket! Teljesen nyugodt szálláshely azonban Görögországban tulajdonképpen nincs. A legtöbb szállodában a tánc- és folklór-estek a szabadban zajlanak, és kb. éjfél körül érnek véget. Görögországban általában a 14.00 és 17.00 óra közötti időszak számít nyugodtnak. Ebben az időszakban sok üzlet is zárva tart.
TEMPLOMOK/KOLOSTOROK Görögországban a templomok és kolostorok minden megkötés nélkül, szabadon látogathatók. Kérjük azonban, hogy a különböző kirándulások, templomlátogatások alkalmával legyenek tekintettel a szertartásokra! Egyes esetekben a férfiak csak hosszú nadrágban, a hölgyek pedig a térdet takaró szoknyában illetve fedett vállal mehetnek be a templomokba. Sok esetben a bejáratnál lehet erre alkalmas ruhadarabokat kölcsönözni. A templomokban való fényképezés lehetőségéről kérjük, hogy érdeklődjenek a helyszínen!
ELŐ- ÉS UTÓSZEZON Van előnye, és lehet hátránya is! Kellemesebb a klíma, figyelmesebb a kiszolgálás, kedvezőbbek az árak, és nincs zsúfoltság. Még nem vagy már nem minden idegenforgalmi szolgáltatás vehető igénybe.
DOHÁNYZÁS Új, dohányzással kapcsolatos törvény lépett életbe, mely szigorúan szabályozza a dohányáruk árusítását és fogyasztását is. Középületekben, repülőtereken és tömegközlekedési eszközökön tilos a dohányzás. A törvény érinti a vendéglátás területét is, éttermeket, bárokat és szállodákat. A kisebb bárok tulajdonosai egyelőre eldönthetik, engedélyezik-e egységeikben a dohányzást, a későbbiekben azonban ennek szigorítása is várható. Pontos információkkal az adott terület külképviselete szolgálhat.
MŰHOLDAS TV Több szállodában van műholdas TV-adás, amelyek minősége az időjárástól is függ. Az, hogy a szobában SAT-TV van, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden magyarországi adás is fogható.
Santorini
A Kikládok legdélebbi, vulkanikus eredetű szigete Santorini (Thira/Théra), amit a kontrasztok szigeteként is szoktak emlegetni. Mesébe illő látvány tárul a szemünk elé, amint Oia, Imerovigli, Firostefani és Fira szikrázóan fehér házait, kék templomkupoláit megpillantjuk a sötét, meredek kráter (kaldera) mentén. A keleti parton, Perissánál és Kamarinál találhatók a mélykéken szikrázó Égei-tenger hosszú lávastrandjai. Firába, a sziget hófehér fővárosába 805 lépcső vezet a hegyoldalon felfelé a kikötőből. Innen csodálatos sétát tehetünk a kráter szélén haladva a szomszédos Firostefani és Imerovigli városokba.
KULTÚR TIPP
Santorini kultúrájának fontos részét alkotja az ortodox-katolikus vallás és díszes templomai. Látogassanak el Akrotiri, egy 3400 éves, vulkáni hamuval borított település maradványaihoz is vagy a tőle nem messze fekvő Red Beach vörös homokos/kavicsos partjához és a halászfaluba, Vlychadába!
Információ
Diplomáciai képviselet:
Magyar Köztársaság Nagykövetsége
25-29. Od. Karneadou, Kolonaki,
10675 ATHÉN
Tel.: 00-30-210-72-56-800
E-mail: mission.ath@kum.hu
Neckermann Service: Az iroda/helyi képviselő címe és telefonszáma a szállodában kifüggesztett táblán található.
Pénznem: Euro.
Időeltolódás: 1 óra
Magyarország: 12.00 óra
Görögország: 13.00 óra
Beutazási szabályok: Érvényes úti okmány (útlevél vagy személyi igazolvány) szükséges a beutazáshoz.
Telefonhívás: Hívás Magyarországra: 0036.
FIRA/FIROSTEFANI
Fira, a sziget fővárosa szinte összenőtt a szomszédos Firostefani városával, ahol pasztellszínű és fehér házak, valamint szállodák találhatók a hegyoldalban. A városokból menetrend szerinti buszokkal juthatunk el a sziget különböző fürdőterületeire és Oiába. A város lábánál fekszik a régi kikötő, ahonnan lépcsőkön, szamárháton vagy felvonón juthatunk fel a városba. A busztranszfer a repülőtérről kb. 30 perc.
PERISSA
Perissát, a sziget második legnagyobb üdülőhelyét egy 369 m magas sziklaorom választja el Kamaritól. Perissa 9 km hosszú strandját joggal sorolják a sziget legszebb helyei közé, ahol a vízi sportok szerelmesei számos lehetőség közül választhatnak. Néhány szakaszon a strand még nincs kiépítve, így rövid keresgélés után saját, kis partszakaszt találhatunk magunknak. Az élettel teli városban számos vásárlási lehetőség, bár és taverna csalogatja az idelátogatókat. Mindenképpen érdemes egy kirándulást tenni a közelben található, régi Thira városának romjaihoz. A busztranszfer a repülőtérről kb. 50 perc.
KAMARI
Kamari különleges helyen, hatalmas sziklák lábánál fekszik. A város hosszú, sötétkavicsos strandjairól híres (fürdőcipő viselete ajánlott), ahol a főszezonban különböző vízi sportolási lehetőségek közül választhatnak. A strandon eltöltött nap után kellemes kikapcsolódást kínálnak a parti sétányon található hangulatos tavernák, éttermek, bárok és diszkók. Firába (kb. 10 km-re) menetrend szerinti buszokkal juthatunk el. A busztranszfer a repülőtérről kb. 20 perc.
Santorini szállások
Spanyolországi szállások
Jelenleg a kiválasztott feltételekkel nincsen ajánlatunk. Kérjük látogasson vissza később, addig is böngéssze oldalunkat az önnek megfelelő nyaralás megtalálásához.
Tovább a kezdőoldalra
Legjobb ajánlataink Santorini szigetén
Legjobb ajánlataink
Jelenleg a kiválasztott feltételekkel nincsen ajánlatunk. Kérjük látogasson vissza később, addig is böngéssze oldalunkat az önnek megfelelő nyaralás megtalálásához.
Tovább a kezdőoldalra






